hello nyár

Kellemetlen napégés – mit tehetsz ellene?

Nyáron a nagy melegben gyakran előfordul, hogy leégünk. Bár a köztudatban napjainkra már benne van a védekezés fontossága, és sokan be is szerezzük az üzletközpont drogériájában járva a megfelelő faktorszámú napvédő krémeket, olykor mégis előfordul, hogy túl sokáig vagyunk a napon, és estére nap ultraibolya (UV) sugárzásának túlzott hatása miatt vörös lesz a bőrünk.

A napégés tulajdonképpen a bőrünk válasza a túlzott mértékű ultraibolya (UV) sugárzásra. Lehet súlyosabb és enyhébb, tünetei személyenként változhatnak. Általános jellemző, hogy a bőr kipirosodik és érzékeny lesz, majd hámlani kezd, olykor viszket. A kisebb leégések tehát többnyire csak enyhe bőrpírral és érzékenységgel járnak az érintett területeken, súlyosabb esetekben azonban hólyagosodás léphet fel. A tünetek lehetnek még a láz, hidegrázás, hányinger és gyengeség is, ezt mindenképp érdemes elkerülni. Előfordulhat, hogy az égés kezdete után több órán keresztül nem vesszük észre a bőr vörösségét, és csak az esti zuhanynál szembesülünk vele, ami általában 12-24 óráig tart.

Hogyan kezeljük a leégést?
Amit megtehetünk:
Fontos, hogy a lehető leghamarabb kezdjük el a kezelést, hiszen a leégés bőrtünetei megnehezíthetik a helyzetünk, erősen rontják a közérzetünk. Az érzékeny bőrre nehéz ruhát húzni, de sokszor az alvás is kellemetlen, mert a bőr nem bírja az érintést.

A kezelés külsőleg és belsőleg is történhet. Külsőleg a leghatékonyabb megoldás, ha hűtjük a bőrt. Ezt megtehetjük hidrokortizon krémmel, ami csökkenti a bőr gyulladását és a viszketést.

Kiváló megoldás lehet az aloe vera, ami számos napégés elleni szer összetevője. Nem is csoda, hiszen rengeteg ásványi anyagot, nyomelemet, gyulladáscsökkentő hatóanyagot tartalmaz. Krémként megvásárolhatjuk a drogériákban, de akinek van, magát a növény géljét is használhatja. Szóba jöhet a gyógynövények közül még a kamilla, a levendula, ilyen tartalmú készítményeket is találhatunk az üzletek polcain.

A hideg borogatás is segítséget nyújthat. A népi gyógymódok közt szerepel víz helyett a tejes vagy joghurtos borogatás, ezzel is lehet próbálkozni, de a borogatást érdemes gyakran cserélni, hogy a bőr lélegezni tudjon.

Az érzékeny bőrnek a ruha viselése is kellemetlen lehet, a legjobb, ha lenge, szellős ruhákat viselünk, mert ezek nem irritálják a gyulladt részeket.

A külső hidratálás mellett a belső hidratálás is fontos. Igyunk sok vizet a bőr rehidratálása érdekében.

Amit ne tegyünk:
– ne nyomkodjuk ki a hólyagokat, ne tépkedjük a hámló bőrt
– ne fürödjünk meleg vízben, csakis langyosban vagy hidegben
– zsíros krémekkel ne kezeljük az égett bőrt
– ne menjünk a napra

A leégés megelőzése:

A leégés elkerülésének legjobb módja az, ha minimalizáljuk azt az időt, amíg a nap a bőrt éri. A legveszélyesebb időszakban célszerű otthon maradni. Amennyiben mégis kimegyünk, töltsük az időt árnyékban. A fák lombja védelmet nyújthat. Segíthetnek a széles karimájú kalapok is. Célszerű napszemüveget viselni, hogy a szemünket is megóvjuk, és természetesen minden körülmények között érdemes használni a napvédő krémeket.

A nyár a pihenés, a szabadság időszaka. Egy kis odafigyeléssel elérhetjük, hogy a leégett bőrünk ne keserítse meg a napjainkat.